2010. április 9., péntek 76/2010. (IV.9.)
76/2010. (IV.9.) sz. határozat:
Barcs Város Önkormányzata Képviselő-testülete „Barcs Város Önkormányzata részére hulladékkezelési közszolgáltatás ellátása közszolgáltatási szerződés keretében” tárgyú közbeszerzési eljárás keretében érkezett ajánlatok előzetes elbírálását a Bírálóbizottság javaslata alapján, az alábbiak szerint fogadta el:
a) A Zöld-Zóna Konzorcium (1053 Budapest, Szép u. 4.) ajánlatát érvényesnek és alkalmasnak nyilvánította. b) Barcsi Hulladékkezelési és Közszolgáltatási Konzorcium (7400 Kaposvár, Cseri út. 6.) ajánlatát - név szerinti szavazással; 10 igen szavazattal, 6 ellenszavazattal - Az előzetes értékelési javaslat 2. pontjában foglaltak miatt nem nyilvánította érvénytelennek. Az előzetes értékelési javaslat 9. pontjában foglaltak miatt nem nyilvánította érvénytelennek. Az előzetes értékelési javaslat 10. pontjában foglaltak miatt, a Kbt. 88. § (1) bekezdésének f) pontja alapján érvénytelennek nyilvánította, mivel „Az ajánlat érvénytelen, ha egyéb módon nem felel meg az ajánlati felhívásban és a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek.”. Az előzetes értékelési javaslat 13. pontjában foglaltak miatt, a Kbt. 88. § (1) bekezdésének f) pontja alapján érvénytelennek nyilvánította, mivel „Az ajánlat érvénytelen, ha egyéb módon nem felel meg az ajánlati felhívásban és a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek.”. Az előzetes értékelési javaslat 14. pontjában foglaltak miatt nem nyilvánította érvénytelennek az ajánlatot. Az előzetes értékelési javaslat 16. pontjában foglaltak miatt, a Kbt. 88. § (1) bekezdésének f) pontja alapján érvénytelennek nyilvánította, mivel „Az ajánlat érvénytelen, ha egyéb módon nem felel meg az ajánlati felhívásban és a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek.”.
Felelős: Karvalics Ottó alpolgármester Határidő: értelem szerint |